Írta: Mark29 2013. máj. 24. 11:15
A manager-kérdésben vége a találgatásoknak. Már a tegnapi napon egyértelművé tette a vezetőség, hogy a 2013/2014-es évadnak is Alan Pardew vezetésével vág neki a csapat.
A klub részéről az igazgató, Derek Llambias nyilatkozata került fel a hivatalos oldalra, miután Mike Ashley, Alan Pardew és ő Londonban találkoztak szerdán, amolyan évértékelésre.
Llambias elmondta, hogy természetesen mindenki, aki valamilyen szinten kapcsolódik a klubhoz, csalódott volt a szezon miatt, főleg az azt megelőző év eredményeinek tükrében. Szerdán alaposan átbeszélték az eseményeket, de most már a következő bajnoki idényre koncentrálnak, hogy a legjobb 10-ben végezzen a csapat.
Elolvasom »
Írta: Mark29 2013. máj. 23. 11:50
Az előző részben szó volt a téli időszakról, ami ugyan pocsékul sikerült, de elnézve a sorsolást, még mindig nem hittem volna, hogy az utolsó fordulóig nem lesz biztos a bennmaradás. Tavasszal folytatódott a hullámzó játék. Akár 90 percen belül is képes volt a csapat 180 fokos fordulatra. Hányszor fogtuk a fejünket, hogy az első félidőben szinte szóhoz sem jutott az ellenfél, a végén pedig ponttal, pontokkal gazdagodtak. Idegtépő, hajhullós-őszülős három hónapon vagyunk túl, nézzük az eredményeket.
2012. március. Elkezdődött az utolsó (utáni) perces Cissé-gólok korszaka. A szenegáli csatár egész szezonja furcsa volt. Ba távozása után házi gólkirály lett, de amíg tavaly tavasszal szinte bárhogy ért a labdához, gólt szerzett, addig idén hatalmas pech sorozata volt. Rengeteg ziccert hagyott ki, és egy rakás szabályos gólját érvénytelenítették les címén, vagy mert a játékvezetők egyike sem látta, hogy a labda áthaladt a gólvonalon. Ennek ellenére amikor gólt szerzett tavasszal, az általában döntően befolyásolta a mérkőzések végkimenetelét. Márciusban az Anzsi és a Stoke ellen (a fenti képen) talált be és a góljai aranyat értek. Ebben a hónapban a lejátszott hat mérkőzésből három végződött vereséggel. A címvédő elleni sima zakó mellett nagyon fájó volt a hajrában kikapni a Swansea-tól és a Wigan-től is. Utóbbi meccs emlékezetes marad a Haidara-nak okozott - megtorlatlan - sérülésről, valamint a hajrában, egyértelmű kezezés után szerzett győztes gólról. Szerencsére a Wigan jövőre szerepel a programban...
Írta: Mark29 2013. máj. 22. 10:45
Az előző részben felidéztük a reményekkel teli nyarat, a bajnokság döcögős indulását, majd az ősz végét, amikor már csak kapkodtuk a fejünket értetlenül, hogy mi romolhatott el ennyire. Aztán jött a tél, amikor a bajnoki szereplés még hullámzóbbá vált, egyedül az Európa Ligában nyújtott viszonylag kiegyensúlyozott teljesítményt a csapat.
2012. december. A tél első hónapja jól kezdődött, és borzalmasan zárult. A tavalyi évben a másodosztály legjobb fiataljának választott Gäel Bigirimana gyönyörű gólt szerzett a Wigan sima legyőzésekor. Az Európa Liga utolsó fordulójában a csoport elsőség volt a tét, de a Bordeaux könnyedén hozta a meccset, így maradt a második hely. A hónap során megrendezett hét mérkőzésből összesen kettőt sikerült megnyerni (a későbbi két kieső ellen), a maradék öt pedig mind vereséggel zárult. Pardew-val az utolsó két meccsen elszaladt a ló. A Manchester United ellen mindig mi szereztük meg a vezetést (a képen James Perch gólja) de a Vörös Ördögök az utolsó percben fordítani tudtak, míg az Arsenal ellen mindig egyenlítettünk, aztán a végén összeomlott minden. Két őrült meccs volt, és sajnos egyikből sem jöttünk ki jól.
Írta: kingpeti83 2013. máj. 22. 9:37
Elérkeztünk az utolsó fordulóhoz. Megvan a végeredmény, de azt a következő posztban olvashatjátok majd. Most az Arsenal elleni meccs utáni eredményeket láthatjátok. Vége a szezonnak egy vereséggel, volt aki bízott a csapatban, volt aki nem. Végül annak lett igaza, aki arra szavazott, hogy úgy zárjuk a szezont, ahogy az egész évet. Gyengén...
Írta: Mark29 2013. máj. 21. 15:15
Ennek is vége, megint lement egy bajnoki évad. Tavaly ilyenkor büszkén hallgattam ahogy az kollégák, barátok elismerően csettintettek a Newcastle ötödik helyezése kapcsán, de sajnos idén visszatért minden a régi kerékvágásba. A most következő három részes mini sorozatban végigszaladok ezen az izgalmas, eseményekkel teli, az eredmény szempontjából felejthető bajnokságon, és igyekszem a számomra fontosnak vélt eseményekről, meccsekről egy-egy mondatban leírni a gondolataimat. Kezdjük a nyári felkészüléssel, a bajnoki rajttal és az Európa Liga nevezetű új kalanddal.
2012. július. A Newcastle a felkészülés során elég vegyes erősségű csapatokkal mérte össze az erejét. Voltak reális eredmények és néhány meglepetés is. Mialatt a csapat készült a szokásosnál jóval megerőltetőbb szezonra, mi szurkolók igazolásokra vártunk, de az Ajax-os Vurnon Anita-n kívül csak fiatal, inkább a reserve-be való francia tehetségek érkeztek. A Szezon első gólját (jobbra) Demba Ba szerezte a Monaco ellen. Az ausztriai edzőtáborozás számunkra legjelentősebb momentuma az volt, amikor a Fenerbahce elleni mérkőzést Sopronba hirdették meg, majd kiderült, hogy mindez kacsa, és végül Ritzing-ben került megrendezésre. Így is többen utaztak ki a magyar szurkolók közül, például olvasóink, KISS és Holmes, vagy szerkesztőnk KingPeti is jelen volt a mérkőzésen.
Írta: Mark29 2013. máj. 20. 21:35
Szolgálati közlemény: A mai naptól bezárult a Newcastle Blog Chat szobája, ami a Szarkafészek novemberi megszűnése óta a meccsek alatti chatelés miatt jött létre.

A továbbiakban a chat műfajának kedvelőit és minden kedves olvasónkat az alábbi oldalak használatára bátorítjuk ha rövid csevejre van kedvük:
- Newcastle United - A Magyar Szarkafészek: www.newcastle.do.am
- NUFC.HU: www.nufc.hu
A cikkekkel kapcsolatban természetesen továbbra is várjuk a hozzászólásokat, például a holnap megjelenő szezonértékeléssel kapcsolatban is.
Hajrá Newcastle!
Mark29
Írta: Mark29 2013. máj. 19. 7:25
Az utolsó fordulóhoz érkezett a 2012/2013-as bajnokság. Jön a jól "megérdemelt" pihenő, hogy aztán július elején elkezdődjön a kő kemény munka, amivel talán el lehet kerülni, hogy ez a ki mondottan jó keret megint ilyen kimondottan rosszul szerepeljen.
Addig azonban hátra van még egy utolsó, kemény meccs, ami csak a múlt héten elkerült kiesés szempontjából tét nélküli, egyébként nagyon is fontos.
Egyrészt az ellenfél a BL-be (legalább a selejtezőbe) jutást akarják kivívni.
Másrészt pedig a Newcastle számára nagyon remélem, hogy becsületbeli ügynek számít a tisztes helytállás egy ilyen idény után. Az őszi mérkőzésen elszenvedett 3:7-es vereség után illik minimum megnehezíteni az egyértelműen jobb formában lévő Ágyúsok dolgát.
A 17 órakor kezdődő mérkőzést a Digi Sport 1 szimultán adja a Tottenham - Sunderland találkozóval, azaz megy majd az ide-oda kapcsolgatás. Mi ismételten ajánljuk az nufc.hu chat szobáját, a virtuális együtt szurkoláshoz.
Elolvasom »
Írta: kingpeti83 2013. máj. 17. 11:21
Célegyenesbe fordultunk, már várjuk a vasárnapi meccsre a tippeket, ebben a formátumban:
Newcastle - Arsenal 2013.05.19 17:00
A speciális kérdés: Bejut a BL-be az Arsenal?
AZ UTOLSÓ FORDULÓ TIPPJEIT newcastleblogtipp@gmail.com E-MAIL CÍMRE KÜLDVE KÉRJÜK!!!
A minta alapján:
E-mail:
Játékban szereplő név:
Végeredmény:
Gólszerzők: .......... ill. ..............
Speciális kérdésre a válasz:
További jó játékot mindenkinek! EZ AZ UTOLSÓ FORDULÓ!!!
Elolvasom »
Írta: kingpeti83 2013. máj. 17. 11:19
A QPR ellen megtört a jég, végre győzött a csapat és kiharcolta a bentmaradást a Premier League-ben. Tehát jövőre is Anglia legmagasabb osztályában küzdhetünk, remélhetőleg a minket megillető, TOP 8 pozícióért. Lehetne pezsgőt bontani, örömködni, de én nem teszem, mert ez a szezon egy nagy szégyen volt. El kell nagyon gyorsan felejteni. De a TIPPVERSENYT nem szabad ilyen gyorsan elfelejteni és nem is ilyen keveset foglalkozom vele. Itt még nem dőlt el semmi, óriási csata várható az utolsó fordulóban. Elérkeztünk az utolsó előtti fordulóhoz, kissé megcsappant létszámmal (újra köszönöm annak a "kedves embernek" aki tönkretette a honlapon történő tippleadási lehetőséget. Remélem nyugodtan és jól alszol...
Nézzük mi történt...
Írta: Mark29 2013. máj. 16. 10:27
Ennek a szezonnak az egész Newcastle a vesztese, de ha ki akarnánk emelni egy személyt, akinek a legrosszabb emlékei vannak az évadról, az egyértelműen Ryan Taylor. A jobb és bal szélen a védelemben és a középpályán egyaránt bevethető szabadrúgás specialista még augusztusban, az Atromitos elleni EL selejtező visszavágóján szenvedett súlyos térdsérülést, majd amikor a hosszú és fárasztó rehabilitáció végén márciusban visszatért volna, újra rásérült a térdére. Az Amerikában élő veterán geordie blogger Ed Harrison már akkor pedzegetett egy lehetőséget, ami úgy tűnik, hogy mostanra valósággá válhat.
A lehetőség pedig nem más, mint a Colorado államban található Dr. Richard Steadman Klinika, ahol a névadó, kimondottan térd-specialista professzor zsenin kívül is a világ legjobb szakemberei kezelik a pacienseket. A BBC mai cikke alapján pedig Taylor már el is repült az USA-ba, hogy megvizsgálják, majd megműtsék a térdét.
Elolvasom »